A zisten fölvitte a dolgomat

Részletes információk a könyvről

Könyv megrendelése
 
 

Magyar múzsák

Részletes információk a könyvről

Könyv megrendelése
 
 

 
  Februárban újra együtt a Wass
Albert-felolvasók
2012. február 24-én pénteken
és másnap immár ötödször
fognak össze a magyar
szépirodalom tisztelői, hogy
Wass Albert és a többi nagy
szellemóriásunk műveiből
maratoni felolvasást tartsanak
szerte a világban.
  Könyvadomány a Maglódi
Könyvtárnak
A Duna International
Könyvkiadó december 18-án a
Maglódi Művelődési Ház
karácsonyi
rendezvénysorozatának keretein
belül jelentős könyvadománnyal
járult hozzá a Maglódi Városi
Könyvtár fejlesztéséhez. A
közel félmillió forint értékű
adományt Baráz Miklós, a
Dunakiadó tulajdonosa és
ügyvezető igazgatója adta át a
könyvtár részére, Tabányi Pál,
Maglód polgármestere
jelenlétében.
  MAGYAR KIRÁLYNÉK ÉS
NAGYASSZONYOK
SOROZATUNK FIZETÉSI ÉS
CSOMAGKÜLDÉSI
TÁJÉKOZTATÓJA Kedves
Előfizetőnk! Köszönjük
előfizetését! Tájékoztatjuk a
következőkről:
  Hibaigazítás
A Duna International
Könyvkiadó elnézést kér
Olvasóitól.
Amikor összeállítottuk a
sorozatot, még nem volt a
kezünkben az angolul
Death from Arctic Skies
(Halál a sarkvidéken) címmel
megjelent könyv
magyar fordítása. Leo
Kesslernek ezen a címen
egyébként más angol
kiadónál megjelent könyve
Norvégiában játszódik: a Wotan
SS hadosztályt az ottani
nehézvízgyártó üzemet támadó
partizánok ellen vetik be. A
könyv fordítása közben azonban
kiderült, hogy a New York-i
kiadó óriási hibát követett
el: annak a regénynek az
elejére, amit most
Tisztelt Olvasónk a kezében
tart, tévedésből nyomtatták a
Death from Arctic Skies
címet, félrevezetve ezzel
nemcsak minket, hanem az
amerikai
olvasókat is. Reméljük,
ennek ellenére kellemes
szórakozás lesz von Dodenburg
ezredesnek ez a története is!
  A Magyar királyok és uralkodók
sorozatunk fizetési és
csomagküldési tájékoztatója
Kedves Megrendelőnk !
--------------------------------------------- Köszönjük,hogy
megrendeli nálunk a
sorozatunkat. A hírre
kattintva olvashatja bővebb
tájékoztatónkat!
  Hibaigazítás
Kedves Olvasóink!
Sajnálattal láttuk, hogy Wass
Albert Mire a fák megnőnek
című könyvének 178. oldalán,
nyomdahiba miatt a szöveg
értelemzavaró módon olvasható
a könyvben. A hír címére
kattintva olvashatja a helyes
szövegrészt.
  Hibaigazítás
Kedves Olvasóink! Sajnálattal
láttuk, hogy Wass Albert A
kastély árnyékában című
könyvének 166. és 167.
oldalán, nyomdahiba miatt a
szöveg értelemzavaró módon
olvasható a könyvben. A hír
címére kattintva olvashatja a
helyes szövegrészt.
  A SOROZAT FOLYTATÓDIK!!
Figyelem Leo Kessler rajongók!
A sorozat folytatódik!! Még 12
új kötet! Július 13-tól
keresse havonta az
újságárusoknál! Változatlan
áron (995 Ft/kötet) vagy
rendelje meg közvetlenül
– részletre is – a
kiadónál!
  A NAGY CSATÁK SOROZATUNK
FIZETÉSI ÉS CSOMAGKÜLDÉSI
TÁJÉKOZTATÓJA
Kedves
Előfizetőnk! Köszönjük,
hogy előfizeti nálunk a
sorozatunkat. Tájékoztatjuk a
következőkről:
  Információk a Wass Albert
sorozat előfizetőinek
Új sorozatot indít kiadónk,
melynek kötetei kéthetente
jelennek meg az
újságárusoknál. A sorozat első
kötete 490 Ft-os bevezető áron
2011. március 4-től kapható.
  FACEBOOK
KEDVES OLVASÓINK! Maria Treben
természetgyógyász könyveinek
olvasói számára új
Facebook-oldalt indítottunk.
  Hibaigazítás
Kedves Olvasóink! Sajnálattal
láttuk, hogy a Magyar Királyok
és uralkodók sorozat 2.
kötetében, az István és
Orseolo Péter című könyv
89-90. oldalán a végső
tördelés eltüntetett pár sort,
így a szöveg értelemzavaró
módon maradt a könyvben. A hír
címére kattintva olvashatja a
helyes szövegrészt.
  FACEBOOK
KEDVES OLVASÓINK!
----------------
Megtalálhatnak minket a
FACEBOOK-on a Duna
International Könyvkiadó
oldalán, ahol további
információkat, képeket,
videókat is olvashatnak,
megnézhetnek a kiadó
újdonságairól!
  LEO KESSLER: A HÁBORÚ KUTYÁI
SOROZAT
Tisztelt Előfizetőink,
Olvasóink! A nagy
érdeklődésre tekintettel
meghosszabbítottuk a Háború
kutyái sorozat eladási idejét:
ezentúl egy-egy kötet nem csak
két hétig, hanem EGY HÓNAPIG
kapható az újságárusoknál.
Az új kötetek is ezentúl
HAVONTA FOGNAK
MEGJELENNI. Köszönjük
megértésüket és
türelmüket! TOVÁBBI JÓ
SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK!
  Játék a Port.hu oldalon
Látogassa meg a Port.hu
oldalt, játsszon és nyerjen a
Kiadó kínálatából!
  MAGÁNKIADÁS
Kiadónk a hazai könyves
világban először indította be
egyedülálló szolgáltatását - a
magánkiadás konstrukcióját.

 
Egészségm. - Maria Treben
Egészségmegőrzés
Egyéb
Erotika
Ezoterika
Háborús történet
irodalom, szépirodalom
Krimi
Magánkiadás
Magyar történelem
Médiaszemélyiségek
Novelláskötet
Regény
Sport
Történelem
Történelem, politika
visszaemlékezés, szépirod

Főoldal
Cégünkről
Keresés
Előkészületben
Megjelent
Sport, Forma-1
Sztárkönyvek
Nyomdánk
 
Magunkról
Hírlevél kérése Levél írása a Kiadónak Duna International Kft.
Budapest, Keresztúri út 8/a.
Telefon: 264-4555
Fax: 264-4551
E-mail: titkarsag@dunakiado.hu
   

Falvai Róbert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

A Hunyadiak asszonyai
A Magyar királynék és nagyasszonyok 9. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2012
ISBN/ISSN: 9786155129476


Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Wass Albert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Jönnek; Ember az országút szélén – riportregény; regény
Wass Albert díszkiadás 25. kötet

Kategória: irodalom, szépirodalom
Kiadás éve: 2012
ISBN/ISSN: 978-615-5013-79-9


Fogyasztói ár: 1490,- Ft

 

   

XVI. Benedek

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

A világ világossága – A pápa, az egyház és az idők jelei
Beszélgetés Peter Seewalddal

Kategória: Történelem, politika
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5129-67-4


Fogyasztói ár: 3495,- Ft

 

   

Molnár Gál Péter, Marschall Éva, Kőháti Zsolt, Albert Györgyi

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Garas
A magányos szerepjátszó

Kategória: Médiaszemélyiségek
Kiadás éve: 2012
ISBN/ISSN: 978-615-5129-69-8


A Duna International Könyvkiadó gondozásában még 2004-ben jelent meg ez könyv az egyik legismertebb és legnépszerűbb magyar színészről, Garas Dezsőről. A bővített kiadásban szerepel két interjú a színészóriással, amelyekben összegzi pályafutását.

Fogyasztói ár: 3495,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

A kitörés
A háború kutyái 2. sorozat 8. kötete (28. kötet)

Kategória: Háborús történet
Kiadás éve: 2012
ISBN/ISSN: 978-615-5129-27-8


Fogyasztói ár: 995,- Ft

 

   

Baráz Miklós, Szabó Endre, Földy Attila, Böröczky József

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Motor GP Sztorik 2011–2012


Kategória: Sport
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: ISSN: 977-206-0826-11-1


Fogyasztói ár: 2995,- Ft

 

   

Dávid Sándor

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Forma-1 Sztorik 2011–2012


Kategória: Sport
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 977-141-6486-11-5


Fogyasztói ár: 2995,- Ft

 

   

B. Tóth László

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

A nevem B. Tóth László / ez az én történetem
Ajándék CD melléklettel

Kategória: Médiaszemélyiségek
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5129-66-7


Fogyasztói ár: 3900,- Ft

 

   

Markos Zoltán

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Volt egyszer egy Mikroszkóp Színpad / Az utolsó kabaré regénye


Kategória: Egyéb
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5129-68-1


Fogyasztói ár: 3490,- Ft

 

   

Fásy Ádám

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Szex, hatalom, nők – A királynők fogáságban


Kategória: Médiaszemélyiségek
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5129-65-0


Fogyasztói ár: 3790,- Ft

 

   

írói munkaközösség

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Nagy csaták 1–10. kötet – Díszdoboz I. Világtörténelem


Kategória: Történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5129-37-7


Fogyasztói ár: 14355,- Ft

 

   

Wass Albert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Wass Albert regényei 1-10. kötet – Díszdoboz I.


Kategória: irodalom, szépirodalom
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5129-35-3


Fogyasztói ár: 14900,- Ft

 

   

Wass Albert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Wass Albert regényei 11-20. kötet – Díszdoboz II.


Kategória: irodalom, szépirodalom
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5129-36-0


Fogyasztói ár: 14900,- Ft

 

   

Vitéz Miklós, Tihanyi István

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Az Árpád-ház


Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 599-978-6155-01-9


Magyar királyok és uralkodók 1-9. kötet – Díszdoboz A díszdoboz a XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelenik meg.

Fogyasztói ár: 13560,- Ft

 

   

Kiss-Béry Miklós, Vitéz Miklós

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Az Anjouktól a Habsburgokig
MAGYAR KIRÁLYOK ÉS URALKODÓK 10-18. KÖTET – DÍSZDOBOZ 2.

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 599-978-6155-02-6


MAGYAR KIRÁLYOK ÉS URALKODÓK 10-18. KÖTET – DÍSZDOBOZ 2. A díszdoboz a 82. Ünnepi Könyvhétre jelenik meg

Fogyasztói ár: 13560,- Ft

 

   

Kovács Gergely István, Kiss-Béry Miklós

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Az erdélyi fejedelmek és a Habsburgok
Magyar királyok és uralkodók 19-27. kötet – Díszdoboz III.

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 599-978-6155-03-3


Fogyasztói ár: 13560,- Ft

 

   

Maria Treben

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Maria Treben előadásai – Díszdoboz


Kategória: Egészségm. - Maria Treben
Kiadás éve: 2010
ISBN/ISSN: 599-963-9919-54-6


Ez a díszdoboz most betegségek szerint csoportosítva gyűjti össze „Isten patikáriusának” 12 előadását.

Fogyasztói ár: 9995,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Leo Kessler háborús regényei 1-10/Díszdoboz 1.


Kategória: Háborús történet
Kiadás éve: 2010
ISBN/ISSN: 599-963-9919-84-3


Leo Kessler a II. világháborúban a frontonvonalban megélt tapasztalatait írta meg lélegzetelállítóan izgalmas háborús regényeiben.

Fogyasztói ár: 7995,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Leo Kessler háborús regényei 11-20/Díszdoboz 2.


Kategória: Háborús történet
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 599-963-9919-85-0


Fogyasztói ár: 7995,- Ft

 

   

Szilágyi Rita

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Toll és vonó
A Magyar királynék és nagyasszonyok 8. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2012
ISBN/ISSN: 9786155129469


A kuruc kor híres, irodalmi vonatkozású nőalakjai; az első magyar író- és költőnők

Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Falvai Róbert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Nő a magyar trónon
A Magyar királynék és nagyasszonyok 7. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2012
ISBN/ISSN: 9786155129452


Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Szilágyi Rita

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Harcos hölgyek, harcosok hölgyei
A Magyar királynék és nagyasszonyok 6. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 9786155129445


Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Falvai Róbert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Az Anjou - királynék
A Magyar királynék és nagyasszonyok 5. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5129-43-8


Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

"Idegenbe szakadt" szentek
A Magyar királynék és nagyasszonyok 4. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5129-42-1


Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Falvai Róbert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Az Árpád-ház asszonyai – 2.
A Magyar királynék és nagyasszonyok 3. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5129-41-4


Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Szilágyi Rita

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Szent királylányok – Árpád-házi Szent Margit és Szent Erzsébet
A Magyar királynék és nagyasszonyok 2. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5129-40-7


Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Falvai Róbert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Az Árpád-ház asszonyai – 1.
A Magyar királynék és nagyasszonyok 1. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5129-39-1


Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Kárpáti Ferenc

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Puskalövés nélkül…


Kategória: Magánkiadás
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5129-17-9


Fogyasztói ár: 3495,- Ft

 

   

Dr. A. T. Bradford

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Ki volt Jézus?


Kategória: Történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5129-19-3


Fogyasztói ár: 3495,- Ft

 

   

Palkovics György

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Kakpuszta


Kategória: irodalom, szépirodalom
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5129-15-5


Fogyasztói ár: 1995,- Ft

 

   

Regös István Attila

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Homo Sapiens
Egy reményteli tragédia minden reményvesztett kornak

Kategória: irodalom, szépirodalom
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5129-14-8


Fogyasztói ár: 2995,- Ft

 

   

Szegő András

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Bombasiker


Kategória: Médiaszemélyiségek
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5129-13-1


Fogyasztói ár: 3495,- Ft

 

   

Sóvári Mónika

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Szerelmem, Sanghaj


Kategória: Regény
Kiadás éve: 2010
ISBN/ISSN: 978-615-5013-02-7


Lehet valaki szerelmes egy városba? Erre a kérdésre még adható nemleges válasz. Lehet valaki szerelmes Sanghajba? Nos, aki elolvassa Sóvári Mónika első, élénk és vibráló színekkel festett, minden fejezetében magával ragadó regényét, biztos lehet benne, hogy erre a kérdésre az egyetlen helyes válasz: IGEN!

Fogyasztói ár: 2495,- Ft

 

   

Juanita Castro

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Fidel Castro magánélete
Három Castro-testvér története

Kategória: Történelem, politika
Kiadás éve: 2010
ISBN/ISSN: 978-615-5013-00-3


Juanita Castro, a korábbi és mostani kubai elnök, Fidel és Raúl huga személyes hangú, izgalmasan megírt visszaemlékezésiben családja történetét meséli el.

Fogyasztói ár: 3495,- Ft

 

   

Erich von Däniken

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Az elveszett tudás nyomában


Kategória: Ezoterika
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5129-18-6


Fogyasztói ár: 3495,- Ft

 

   

Dr. Kolimár György

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Viharos évszázad
80 év tanulságai

Kategória: Magánkiadás
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5129-16-2


Fogyasztói ár: 2495,- Ft

 

   

James Cameron, Lisa Fitzpatrick

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

AVATAR
James Cameron varázslatos világa

Kategória: Egyéb
Kiadás éve: 2010
ISBN/ISSN: 978-963-9919-60-0


Hogyan alakult ki Pandora csodálatos világa? A teremtmények, a táj? A gépek és a na'vik? Minderre választ kapunk e csodálatosan illusztrált kötetből.

Fogyasztói ár: 4995,- Ft

 

   

A. Ramer, T. Wyllie, A. Daniel

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Az angyalok tudják a választ


Kategória: Ezoterika
Kiadás éve: 2010
ISBN/ISSN: 978 615 5013 41 6


Gyakorlatok, meditációk, amelyek segítségével kapcsolatba léphetünk belső vezetőnkkel. Kapcsolatteremtés belső vezetőnkkel - meditációs gyakorlatok. Emberek és angyalok, történetek és találkozások, kérdések és válaszok, különös utazás a megismerés felé.

Fogyasztói ár: 2995,- Ft

 

   

Bujtor Anna, Bujtor István, Dalia László, Gajdó Tamás, Szegő András, Váczy András, Vig György

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Bujtor - Ajándék CD-melléklettel
Írta: Bujtor Anna, Bujtor István, Dalia László, Gajdó Tamás, Szegő András, Váczy András, Vig György

Kategória: Médiaszemélyiségek
Kiadás éve: 2010
ISBN/ISSN: 978-963-9919-46-4


Sok szempontból különleges könyvet tart most kezében a kedves Olvasó. A könyv olvasása során megismerjük Bujtor Istvánt, az embert, és Bujtor Istvánt, a színész-rendezőt is. Sokrétű és jelentős személyiség volt Bujtor István.

Fogyasztói ár: 3995,- Ft

 

   

Kurt Tepperwein

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Mit árul el a betegséged?


Kategória: Egészségmegőrzés
Kiadás éve: 2010
ISBN/ISSN: 978 963 9919 87 7


A betegség a szervezet segélykiáltása, hogy lélek és test újra harmóniába kerüljön s az egészség helyreálljon.

Fogyasztói ár: 2495,- Ft

 

   

Lilly Marcou

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Sztálin magánélete


Kategória: Történelem, politika
Kiadás éve: 2010
ISBN/ISSN: 978-615-5013-01-0


„Sztálin, az ember egy olyan mitikus figura háta mögé szorult, amely az egész 20. század szemlétetére árnyékot vetett. Könyvemben a magánember életpályáját kísérlm meg elbeszélni.” Lilly Marcou

Fogyasztói ár: 3495,- Ft

 

   

írói munkaközösség

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Nagy csaták 1. kötet
Világtörténelem, i.e.1274-i.sz.621.

Kategória: Történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 9786155013850


Az első kötet közel két évezredet ölel fel – Kadestől (Kr.e. 1274), ahol a világ első ismert békeszerződését kötötték az egyiptomiak a hettitákkal, egészen a kínai dinasztiák hatalomért folytatott küzdelméig, a hulaói csatáig (Kr.u. 621).

Fogyasztói ár: 695,- Ft

 

   

írói munkaközösség

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Nagy csaták 2. kötet
Világtörténelem, 732-1314

Kategória: Történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 9786155013867


A második kötet a poitiersi csatával kezdődik, a Frank Birodalom hódító háborúival. Bemutatja Jeruzsálem ostromát, amely a keresztesek győzelmével végződött, az olasz pápaság és a császárság küzdelmeit és a skót függetlenségi háborút.

Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

írói munkaközösség

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Nagy csaták 3. kötet
Világtörténelem, 1346-1622

Kategória: Történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 9786155013874


A 100 éves háború, a 30 éves háború, és a törökellenes harcok híres csatái mellett az olvasó bepillantást nyerhet Konstantinápoly város ostromába, ahol először használtak nagyobb számban ágyúkat; vagy a páviai csatába, ahol szintén először alkalmaztak tömegesen tűzfegyvereket.

Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

írói munkaközösség

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Nagy csaták 4. kötet
Világtörténelem, 1693-1797

Kategória: Történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 9786155013881


Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

írói munkaközösség

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Nagy csaták 5. kötet
Világtörténelem, 1798-1812

Kategória: Történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-89-8


Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

írói munkaközösség

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Nagy csaták 6. kötet
Világtörténelem, 1809-1862

Kategória: Történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-90-4


Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

írói munkaközösség

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Nagy csaták 7. kötet
Világtörténelem, 1862-1876

Kategória: Történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-91-1


Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

írói munkaközösség

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Nagy csaták 8. kötet
Világtörténelem, 1914-1942

Kategória: Történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-92-8


Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

írói munkaközösség

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Nagy csaták 9. kötet
Világtörténelem, 1942-1945

Kategória: Történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-93-5


Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

írói munkaközösség

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Nagy csaták 10. kötet
Világtörténelem,1954 - 2003

Kategória: Történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-94-2


Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

A háború kutyái 20 részes sorozat kötetei
puhakötésű - kapható havonta az újságárusoknál és a kiadóban

Kategória: Háborús történet
Kiadás éve:
ISBN/ISSN: 9789639919


A Háború kutyái című 20 részes sorozat Leo Kessler regényeiből ad válogatást.

Fogyasztói ár: 995,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

A Farkasfalka
A háború kutyái sorozat 1. kötete

Kategória: Háborús történet
Kiadás éve: 2009
ISBN/ISSN: 978-963-9919-74-7


A könyv a náci Németország rettegett tengeralattjárója, az U-69 története.

Fogyasztói ár: 495,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Vér és jég
A háború kutyái sorozat 2. kötete

Kategória: Háborús történet
Kiadás éve: 2009
ISBN/ISSN: 978 963 9919 61 7


Fogyasztói ár: 995,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Véres hegy
A háború kutyái sorozat 3. kötete

Kategória: Háborús történet
Kiadás éve: 2009
ISBN/ISSN: 978 963 9919 75 4


Fogyasztói ár: 995,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Halálfejesek
A háború kutyái sorozat 4. kötete

Kategória: Háborús történet
Kiadás éve: 2009
ISBN/ISSN: 978 963 9919 76 1


Fogyasztói ár: 995,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Végső küldetés
A háború kutyái sorozat 5. kötete

Kategória: Háborús történet
Kiadás éve: 2009
ISBN/ISSN: 978 963 9919 77 8


Fogyasztói ár: 995,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

A háború szajhái
A háború kutyái sorozat 6. kötete

Kategória: Háborús történet
Kiadás éve: 2010
ISBN/ISSN: 978 963 9919 78 5


Fogyasztói ár: 995,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

A halál Sólymai
A háború kutyái sorozat 7. kötete

Kategória: Háborús történet
Kiadás éve: 2010
ISBN/ISSN: 978 963 9919 79 2


Fogyasztói ár: 995,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Mészárszék
A háború kutyái sorozat 8. kötete

Kategória: Háborús történet
Kiadás éve: 2010
ISBN/ISSN: 978 963 9919 80 8


Fogyasztói ár: 995,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Az Asszaszínok völgye
A háború kutyái sorozat 9. kötete

Kategória: Háborús történet
Kiadás éve: 2010
ISBN/ISSN: 978 963 9919 81 5


Fogyasztói ár: 995,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Kitörés Sztálingrádból
A háború kutyái sorozat 10. kötete

Kategória: Háborús történet
Kiadás éve: 2010
ISBN/ISSN: 978 963 9919 82 2


Fogyasztói ár: 995,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Fekete Lovagok
A háború kutyái sorozat 11. kötete

Kategória: Háborús történet
Kiadás éve: 2010
ISBN/ISSN: 978 615 5013 03 4


Fogyasztói ár: 995,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Otto „háborúja”
A háború kutyái sorozat 12. kötete

Kategória: Háborús történet
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978 615 5013 05 8


Fogyasztói ár: 995,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Dermesztő katlan
A háború kutyái sorozat 13. kötete

Kategória: Háborús történet
Kiadás éve: 2010
ISBN/ISSN: 978-615-5013-04-1


Fogyasztói ár: 995,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

A tankpusztítók
A háború kutyái sorozat 14. kötete

Kategória: Háborús történet
Kiadás éve: 2010
ISBN/ISSN: 978-615-5013-07-2


Fogyasztói ár: 995,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Otto villámháborúja
A háború kutyái sorozat 15. kötete

Kategória: Háborús történet
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-08-9


Fogyasztói ár: 995,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Otto és az SS
A háború kutyái sorozat 16. kötete

Kategória: Háborús történet
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978 615 5013 06 5


Fogyasztói ár: 995,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Kísértet Hadosztály
A háború kutyái sorozat 17. kötete

Kategória: Háborús történet
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978 615 5013 09-6


Fogyasztói ár: 995,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Sasok a hóban
A háború kutyái sorozat 18. kötete

Kategória: Háborús történet
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-10-2


Fogyasztói ár: 995,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

A Harag Hadművelet
A háború kutyái sorozat 19. kötete

Kategória: Háborús történet
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-12-6


Fogyasztói ár: 995,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Tűz Kabul felett
A háború kutyái sorozat 20., befejező kötete

Kategória: Háborús történet
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-11-9


Fogyasztói ár: 995,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Halálos Éberség Hadművelet
A háború kutyái 2. sorozat 1. kötete (21. kötet)

Kategória: Háborús történet
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978 963 5129 20 9


Fogyasztói ár: 995,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

A Hess-küldetés
A háború kutyái 2. sorozat 2. kötete (22. kötet)

Kategória: Háborús történet
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978 615 5029 21 6


Fogyasztói ár: 995,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Elnyűhetetlenek
A háború kutyái 2. sorozat 3. kötete (23. kötet)

Kategória: Háborús történet
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5129-22-3


Fogyasztói ár: 995,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Szökés a győztesektől
A háború kutyái 2. sorozat 4. kötete (24. kötet)

Kategória: Háborús történet
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5129-23-0


Fogyasztói ár: 995,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Menekülés Moszkvából
A háború kutyái 2. sorozat 5. kötete (25. kötet)

Kategória: Háborús történet
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5129-24-7


Fogyasztói ár: 995,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

A nagy mészárlás
A háború kutyái 2. sorozat 6. kötete (26. kötet)

Kategória: Háborús történet
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5129-25-4


Fogyasztói ár: 995,- Ft

 

   

Leo Kessler

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Ágyútöltelékek
A háború kutyái 2. sorozat 7. kötete (27. kötet)

Kategória: Háborús történet
Kiadás éve:
ISBN/ISSN: 978-615-5129-26-1


Fogyasztói ár: 995,- Ft

 

   

Tihanyi István

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Árpád és Géza fejedelmek
A Magyar királyok és uralkodók sorozat 1. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2010
ISBN/ISSN: 978 615 5013 15 7


Két fejedelemről szól sorozatunk első kötete, róluk messze nem tudunk annyit, mint a későbbi királyokról, akikről számos írott emlék maradt fenn.

Fogyasztói ár: 695,- Ft

 

   

Tihanyi István

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

István és Orseolo Péter
A Magyar királyok és uralkodók sorozat 2. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2010
ISBN/ISSN: 978 615 5013 16 4


Sorozatunk második kötete továbbviszi történelmünk eseményeit, sőt, idehozza olvasóink szeme elé. A fejedelmek kora után beköszönt a királyok korszaka.

Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Tihanyi István

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

I. András és I. Béla
A Magyar királyok és uralkodók sorozat 3. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2010
ISBN/ISSN: 978 615 5013 17 1


A magyar történelem egyik legzivatarosabb korszakáról szól sorozatunk 3. kötete. Úgy kezdődik, mint egy népmese: három fiatal herceg, Levente, András és Béla idegenben él, a száműzetés keserű kenyerét eszik. A legkisebb viszi a legtöbbre, de igazából továbbra is hazátlanok mindnyájan.

Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Vitéz Miklós

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Salamon, I. Géza és I. László
A Magyar királyok és uralkodók sorozat 4. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2010
ISBN/ISSN: 978 615 5013 18 8


Sorozatunk negyedik kötetének egyik főszereplője a legkalandosabb életű magyar király, Salamon.

Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Vitéz Miklós

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Könyves Kálmán és II. István
A Magyar királyok és uralkodók sorozat 5. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2010
ISBN/ISSN: 978 615 5013 19 5


A XI. század legvégén egy nagyon művelt férfi lépett a színre. Akiről külső megjelenése alapján senki sem hitte volna még szt sem, hogy egyáltalán „trónképes”, hogy okos, és hogy egészen jó király lesz belőle két évtizeden keresztül!

Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Vitéz Miklós

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Vak Béla és II. Géza
A Magyar királyok és uralkodók sorozat 6. kötet

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2010
ISBN/ISSN: 978 615 5013 20 1


Kevés országban ültettek trónra egy vak embert, hogy uralkodjon. Nálunk is kivételes eset volt, hogy egy fogyatékossá tett fiatalember, II. (Vak) Béla uralkodhatott. A vak király keményebbnek bizonyult, mint nem egy látó uralkodó.

Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Vitéz Miklós

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

III. István, III. Béla, Imre és III. László
A Magyar királyok és uralkodók sorozat 7. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2010
ISBN/ISSN: 978 615 5013 21 8


Sorozatunk hetedik kötetének akár azt a címet is adhatnánk: „a trónkövetelők kora”. Bitorlók, jogos és jogtalan trónörökösök, a hatalomért a módszerekben nem válogató, hevesen vetélkedő magyar államférfiak és gyermekkorú királyok tobzódásáról szólt a XII. század, Magyarországon.

Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Vitéz Miklós

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

II. András és IV. Béla
A Magyar királyok és uralkodók sorozat 8. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2010
ISBN/ISSN: 978 615 5013 22 5


Tudjuk, hogy II. András uralkodása idején kötöttek egyezséget a nemes urak és a király, amely sok tekintetben új fejezetet nyitott a magyar történelemben. De mi volt az igazi története és háttere az Aranybullának? Sok minden mellett, erre is fény derül kötetünkben.

Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Vitéz Miklós

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

V. István, IV. (Kun) László és III. András
A Magyar királyok és uralkodók sorozat 9. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2010
ISBN/ISSN: 978 615 5013 23 2


Sorozatunk kilencedik kötetében a három utolsó Árpád-házi király sorsát mutatjuk be.

Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Kiss-Béry Miklós

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Károly Róbert és Nagy Lajos
A Magyar királyok és uralkodók sorozat 10. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2010
ISBN/ISSN: 978 615 5013 24 9


Miután kihalt az Árpád-háziak dinasztiája, egészen új viszonyok következtek Magyarországon.

Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Kiss-Béry Miklós

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Mária, Zsigmond és Albert
A Magyar királyok és uralkodók sorozat 11. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978 615 5013 25 6


Igazából nem kettő, hanem négy Anjou-király és királynő után – amely folyamat véres királydrámák sorozatát idézte elő magyar földön – végre egy olyan ember került a trónra, aki tudta, mit akar. Luxemburgi Zsigmond túlélte, illetőleg legyőzte ellenfeleit és vetélytársait, és miután megszerezte a hatalmat, azt nem is eresztette el – több mint 50 esztendőn keresztül!

Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Kiss-Béry Miklós

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

V. László és Ulászló
A Magyar királyok és uralkodók sorozat 12. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-26-3


Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Kiss-Béry Miklós

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

I. (Hunyadi) Mátyás
A Magyar királyok és uralkodók sorozat 13. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-27-0


Mátyás király nem volt tagja semmilyen dinasztiának, ismert uralkodócsaládnak. Egyszerűen Hunyadi volt, nagyapja szinte névtelen kisnemes, apja is eléggé „lentről” kezdte a pályafutását, míg magasra nem jutott.

Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Kiss-Béry Miklós

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

II. Ulászló, II. Lajos és I. (Szapolyai) János
A Magyar királyok és uralkodók sorozat 14. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-28-7


Mátyás király halála után a nagy király testi hibás és nem túl tehetséges fia, Corvin János herceg mindent megtett, ami tőle tellett, hogy apja trónjára kerüljön. A lengyel Jagelló-család sarja, a cseh király Ulászló kerekedett felül végül is.

Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Kiss-Béry Miklós

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

I. Ferdinánd, Miksa és Rudolf
A Magyar királyok és uralkodók sorozat 15. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-29-4


1541-ben, mondhatni „hivatalosan” is kettévált, majd három részre szakadt az ország. Meghalt az utolsó, magyar nemesek által választott, magyar nemzetiségű királyunk, Szapolyai János. Régi ellenfele, Habsburg Ferdinánd lett a kizárólagos magyar király.

Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Kiss-Béry Miklós

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

II. Mátyás, II. Ferdinánd, III. Ferdinánd
A Magyar királyok és uralkodók sorozat 16. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-30-0


Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Kiss-Béry Miklós

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

I. Lipót és I. József
A Magyar királyok és uralkodók sorozat 17. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-31-7


Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Kovács Gergely István

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

János Zsigmond, Báthory István, Báthory Zsigmond
A Magyar királyok és uralkodók sorozat 18. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-32-4


Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Kovács Gergely István

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Bocskai István, Rákóczi Zsigmond és Báthory Gábor
A Magyar királyok és uralkodók sorozat 19. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-33-1


Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Kovács Gergely István

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Bethlen Gábor és I. Rákóczi György
A Magyar királyok és uralkodók sorozat 20. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-34-8


Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Kovács Gergely István

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

II. Rákóczi György, Barcsay Ákos és Kemény János
A Magyar királyok és uralkodók sorozat 21. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-35-5


Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Kovács Gergely István

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

A két Apafi Mihály
A Magyar királyok és uralkodók sorozat 22. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-36-2


Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Kovács Gergely István

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc
A Magyar királyok és uralkodók sorozat 23. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978 615 5013 37 9


Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Kiss-Béry Miklós

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

III. Károly és Mária Terézia
A Magyar királyok és uralkodók sorozat 24. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-38-6


Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Kiss-Béry Miklós

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

II. József, II. Lipót és I. Ferenc
A Magyar királyok és uralkodók sorozat 25. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-39-3


Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

V. Ferdinánd, I. Ferenc József, IV. Károly
A Magyar királyok és uralkodók sorozat 26. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-40-9


Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Kovács Gergely István

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Hunyadi János, Kossuth Lajos, Horthy Miklós
A Magyar királyok és uralkodók sorozat 27. kötete

Kategória: Magyar történelem
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5129-38-4


Fogyasztói ár: 1695,- Ft

 

   

Stephen Blauer

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Lékönyv 1.
Turmixitalok, vitaminkoktélok és egyéb finomságok zöldségekből, hazai és déli gyümölcsökből receptek

Kategória: Egészségmegőrzés
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5129-11-7


VÁLTOZATLAN UTÁNNYOMÁS

Fogyasztói ár: 2995,- Ft

 

   

Maureen Keane, Cherie Calbom

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Lékönyv 2.
Egészségjavító, méregtelenítő, fiatalító és karcsúsító kúrák zöldség- és gyümölcslevekkel

Kategória: Egészségmegőrzés
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5129-12-4


VÁLTOZATLAN UTÁNNYOMÁS

Fogyasztói ár: 2995,- Ft

 

   

Wass Albert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Adjátok vissza a hegyeimet!
Wass Albert díszkiadás 1. kötet

Kategória: irodalom, szépirodalom
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 9786155013522


A második világégés poklát követően nem csak mozdítható kincsek, de hazák is gazdát cseréltek. A szerző megkísérli bemutatni, hogyan lehet ezt az elviselhetetlenségig kínzó helyzetet emberien, méltósággal megélni, túlélni.

Fogyasztói ár: 490,- Ft

 

   

Wass Albert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Tizenhárom almafa
Wass Albert díszkiadás 2. kötet

Kategória: irodalom, szépirodalom
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-53-9


Tánczos Mózsi kertjét a történelem fura játékai folytán egy országhatár választja ketté. Almafáinak egyik része ide, másik része oda kerül. Neki úgy kell megélnie, túlélnie ezt a felemás helyzetet, hogy a legkevesebbet szenvedje miatta, és ehhez csak egészséges székely észjárásában bízhat.

Fogyasztói ár: 1490,- Ft

 

   

Wass Albert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Elvásik a veres csillag
Wass Albert díszkiadás 3. kötet

Kategória: irodalom, szépirodalom
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-54-6


A Tizenhárom almafa folytatása. Egy új, természetellenes rendben már az ész sem segít. Az élet leépülése elkerülhetetlen, és ez ellen Tánczós Mózsinak egyedüli fegyvere a remény.

Fogyasztói ár: 1490,- Ft

 

   

Wass Albert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Kard és kasza I. rész
Wass Albert díszkiadás 4. kötet

Kategória: irodalom, szépirodalom
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-55-3


Fogyasztói ár: 1490,- Ft

 

   

Wass Albert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Kard és kasza II. rész
Wass Albert díszkiadás 5. kötet

Kategória: irodalom, szépirodalom
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-56-0


Fogyasztói ár: 1490,- Ft

 

   

Wass Albert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Kard és kasza III. rész
Wass Albert díszkiadás 6. kötet

Kategória: irodalom, szépirodalom
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-57-7


Fogyasztói ár: 1490,- Ft

 

   

Wass Albert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Kard és kasza IV. rész
Wass Albert díszkiadás 7. kötet

Kategória: irodalom, szépirodalom
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-58-4


Fogyasztói ár: 1490,- Ft

 

   

Wass Albert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Mire a fák megnőnek
Wass Albert díszkiadás 8. kötet

Kategória: irodalom, szépirodalom
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-59-1


Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc megalázott, bebörtönözött vesztesei visszatérnek az életüket meghatározó hazába, és „mire a fák megnőnek” újraépítik az elveszettnek hitt hazát, a jövőt.

Fogyasztói ár: 1490,- Ft

 

   

Wass Albert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

A kastély árnyékában
Wass Albert díszkiadás 9. kötet

Kategória: irodalom, szépirodalom
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-60-7


Fogyasztói ár: 1490,- Ft

 

   

Wass Albert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

A funtineli boszorkány I.
Wass Albert díszkiadás 10. kötet

Kategória: irodalom, szépirodalom
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-62-1


Fogyasztói ár: 1490,- Ft

 

   

Wass Albert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

A funtineli boszorkány II.
Wass Albert díszkiadás 11. kötet

Kategória: irodalom, szépirodalom
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-61-4


Fogyasztói ár: 1490,- Ft

 

   

Wass Albert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

A funtineli boszorkány III.
Wass Albert díszkiadás 12. kötet

Kategória: irodalom, szépirodalom
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-63-8


Fogyasztói ár: 1490,- Ft

 

   

Wass Albert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

A funtineli boszorkány IV.
Wass Albert díszkiadás 13. kötet

Kategória: irodalom, szépirodalom
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-64-5


Fogyasztói ár: 1490,- Ft

 

   

Wass Albert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Farkasverem
Wass Albert díszkiadás 14. kötet

Kategória: irodalom, szépirodalom
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-65-2


Fogyasztói ár: 1490,- Ft

 

   

Wass Albert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Átoksori kísértetek
Wass Albert díszkiadás 15. kötet

Kategória: irodalom, szépirodalom
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-66-9


Fogyasztói ár: 1490,- Ft

 

   

Wass Albert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Elvész a nyom
Wass Albert díszkiadás 16. kötet

Kategória: irodalom, szépirodalom
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-67-6


Fogyasztói ár: 1490,- Ft

 

   

Wass Albert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Se szentek, se hősök – novellák
Wass Albert díszkiadás 17. kötet

Kategória: Novelláskötet
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-68-3


Fogyasztói ár: 1490,- Ft

 

   

Wass Albert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Az Antikrisztus és a pásztorok
Wass Albert díszkiadás 18. kötet

Kategória: irodalom, szépirodalom
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-69-0


Fogyasztói ár: 1490,- Ft

 

   

Wass Albert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Hűség bilincsében I. - novellák, elbeszélések 1928–1938
Wass Albert díszkiadás 19. kötet

Kategória: irodalom, szépirodalom
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-70-6


Fogyasztói ár: 1490,- Ft

 

   

Wass Albert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Vérben és viharban
Wass Albert díszkiadás 21. kötet

Kategória: irodalom, szépirodalom
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-72-0


Fogyasztói ár: 1490,- Ft

 

   

Wass Albert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Hűség bilincsében II. - novellák, elbeszélések 1939–1944
Wass Albert díszkiadás 20. kötet

Kategória: irodalom, szépirodalom
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-73-7


Fogyasztói ár: 1490,- Ft

 

   

Wass Albert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Hagyaték
Wass Albert díszkiadás 22. kötet

Kategória: irodalom, szépirodalom
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-73-7


Fogyasztói ár: 1490,- Ft

 

   

Wass Albert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Valaki tévedett – novellák, elbeszélések
Wass Albert díszkiadás 23. kötet

Kategória: irodalom, szépirodalom
Kiadás éve: 2011
ISBN/ISSN: 978-615-5013-77-5


Fogyasztói ár: 1490,- Ft

 

   

Wass Albert

Könyvajánló küldése Könyv megrendelése Részletes Információk a Könyvről

Az Utolsó Lámpás
Wass Albert díszkiadás 24. kötet

Kategória: irodalom, szépirodalom
Kiadás éve: 2012
ISBN/ISSN: 978-615-5013-78-2


Fogyasztói ár: 1490,- Ft

 


[Főoldal] [Cégünkről] [Keresés] [Előkészületben] [Megjelent] [Sport, Forma-1] [Sztárkönyvek] [Nyomdánk]


Trigon Informatika
Webdesign: Trigon Informatikai Kft.