Leírás
A KINCSES BOJTÁR
Volt egyszer egy juhász, annak egy kutyája. Ennek a kutyának kilenc kölyke lett, s a juhász szeretett volna azokból egy párt felnevelni, de a kutya, úgy látszik, megszimatolta, hogy a gazdája majd az ő kölykeit vízbe hányja, s mind a kilenc kölykével behúzódott egy sziklának a barlangjába...
HAJNAL
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy király s annak három szép leánya. Már jó nagyok voltak a királykisasszonyok, de az apjuk nemhogy az utcára eresztette volna ki, még az udvarra sem, s Isten áldott napját csak az ablakon keresztül láthatták...
ÖRDÖG KÖVE
Sok száz esztendővel ennek előtte egy ördög tartózkodott Szászváros vidékén. Ennek az ördögnek abban telt a kedve, hogy amely háznál szép leány volt, oda csak beállított, megkérte a leány kezét, s adták, nem adták, fogta a leányt, s meg sem állott vele a pokol tartományáig...
A VÉN SZOLGA
Volt egyszer egy király, annak egy növendék fia meg egy növendék leánya. Ahány király volt csak a világon, mind irigykedett erre a királyra, mert az övé volt a legnagyobb s a legszebb ország, a Feketeország, s egynek sem volt olyan vitéz fia, mint ennek, s a leánya is olyan szép volt, hogy a napra lehetett nézni, de arra nem...
KÖKÉNY MATYI
Volt egyszer egy szegény özvegyasszony, s annak két fia meg egy leánya. Egyszer a kisebbik legény fölkészül szántóba, s azt mondja a húgának: − Aztán délben gyere ki a földre, s hozz nekem ebédet! − Vinnék − mondotta a leány -, csak nem tudom, merre van az a föld, ahol szántasz...
KOLONTOS PALKÓ
Volt egyszer egy szegény ember, s annak egy fia, Kolontos Palkó volt a neve. Azért hívták Kolontos Palkónak, mert kolontosság, bolondság volt minden szava, tette.
Az apja sokat búsult amiatt, hogy mi lesz a fiával, ha ő meghal, s addig tűnődött ezen, hogy egyszer csakugyan meghalt, s Palkóra nem hagyott egyebet egy szamárnál...
A VÉNLEÁNY
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy vénleány. Vénebb volt ez még az ország útjánál is. Hanem vénség ide, vénség oda, még csúnya is volt szegény.
Hát aztán nem is csuda, hogy pártában maradt szegény feje, pedig szörnyű gazdag volt, annyi volt az aranya, ezüstje, hogy szinte kicsordult a ládából. Neszét vette a vénleány gazdagságának tizenkét zsivány…
ATTILA FÖLDJE
Világhódító Attila halála után úgy négyszáz esztendő múlhatott el már, mikor Hunor testvérének, Magyarnak az ivadékai megmozdultak s fölkerekedtek Szittyaországból, hogy visszaszerezzék Attila földjét. Azt a földet, melyről csudálatos szépeket regélt a visszatért Csaba...
LEHEL KÜRTJE
Egy fehér csontkürtöt őriznek a jászberényi magyarok. Azt mondják, hogy ez a kürt Lehel vezéré volt… Akár volt ez a kürt Lehelé, akár nem: kürtös Lehel emlékezete megmaradott s meg is marad, amíg magyar, lesz e földön...
BOTOND
A magyarok csak nem tudtak nyugodni, harci kedvük nem lohadott a németországi nagy veszedelem után sem. Amint erőre kaptak, meg sem is állottak a görög császár városáig. Megijedt a görög császár a magyar sereg láttára, elzáratta a városnak mind a hét kapuját, hogy a magyarok be ne mehessenek...
A CSUDAKARD
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, az üveghegyeken innét, volt egyszer egy szegény özvegyasszony, s annak egyetlenegy fiacskája. Ennek a kisfiúnak, mikor a világra jött, egy kardhüvely volt az oldalán, s ahogy nőtt a fiú, úgy nőtt a kardhüvely is...
A magyar irodalom Nagy Mesemondója, Benedek Elek a legkisebbeknek és az esti mesék hallgatóinak, olvasóinak varázsol felejthetetlen élményeket.
Az egyik legnevesebb meseíró könyvei a valódi és hiteles, a székely néplélekben gyökerező mesebeli tündérvilágot mutatja be...
Paraméterek
Kategória | Gyermek- és ifjúsági könyvek |
Könyv kötése | keménytáblás |
Könyv szélessége | 170 mm |
Könyv magassága | 247 mm |
Könyv súlya | 330 gramm |
Áfa | 5% |