- Garas (Albert Györgyi, Kőháti Zsolt, Marschall Éva, Molnár Gál Péter) Extra Akciós ár!

Garas Dezső színpadon és filmvásznon játszott szerepeit, alakját, hangját, mozdulatait nem nehéz felidézni. Azt azonban, hogy ki volt valójában Garas Dezső, aki (1934. december 9-én született és 2011. december 30-án hunyt el), már jóval kevesebben tudnák felsorolni.

Részben ezt a hiányosságot kívánja pótolni ez a kötet, amelyben a szerzők „négy felvonásban” próbálják bemutatni Garas Dezső titkait.

Molnár Gál Péter az iskolaévektől kezdve tekinti át színházi pályáját, szerepről szerepre haladva, minden színházba követve a művészt, nem feledkezve meg szabadúszói alakításairól és rendezéseiről sem.

Nem bonyolódik kritikai fejtegetésekbe, hanem szubjektív krónikásként emlékezik meg mindenről, időnként széljegyzetekkel tarkítva mondanivalóját.

Kőháti Zsolt hasonló elv alapján sorolja fel azt a rengeteg filmet, amiben Garas Dezső játszott. A szerkezet hasonló, azonban van némi eltérés, mert téma szerint csoportosítja a szerepeket.

Ezek közül a foci és a bohóc talán a legérdekesebbek (és legismertebbek).

A kötet igazi különlegessége (a szerk. véleménye szerint) Albert Györgyi interjúja az idős színésszel, aki nem csupán színészi hivatásáról és a színészet helyzetéről beszél, hanem érintőlegesen a magánéletéről, és általában mindenről, ami a kérdések kapcsán eszébe jut.

Marschall Évának jutott talán a leghálásabb feladat: összegyűjteni a kortársak véleményét, majd szépen sorba rendezve közreadni.

Eredetileg ez a tartalom jelent meg a könyvben, ám a bővített újrakiadásban szerepel még két interjú is a színésznagysággal, melyekben ő maga összegzi az életútját.

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, még úgy hittem, „ismerem” Garas Dezsőt, hiszen jó pár filmben láttam, és volt szerencsém színpadon is látni.

Ahogy fogytak a lapok, úgy vált egyre nyilvánvalóbbá tudásom felszínes mivolta. Szerencsére mire eljutottam az utolsó oldalig mindez megváltozott: meggyőződésem, hogy Garas Dezső méltán került a nemzet színészei közé. (2011. december 30-án bekövetkezett haláláig játszott a Nemzeti Színházban - a szerk.) Galgóczi Tamás - 2012. február 6. Forrás: ekultura.hu

Részlet a könyvből:

Marschall: Sokan hiszik, a külseje predesztinálja arra, hogy jó vicceket mondjon, holott a kabaré nem vicc.

Farkasházy: Sose hallottam tőle viccet; a külleméről pedig azt mondta, ha Hollywoodban ismernék, minden filmben szerepelhetne.

Igaz, csak villanásnyit, hiszen nem tud jól angolul, ám a producerek ilyen karakteres arcot nem szívesen hagynak ki egy produkcióból sem. Ezekből a kurta szerepekből viszont fényűzően élhetne.

Ekkor elfacsarodott a szívem. Már korábban is sokszor gondolkodtam azon, hogy ez a nagy generáció, Darvas, Latinovits, Garas, Kállai, és még jó néhányan, micsoda világkarriert csinálhattak volna, ha gyermekkorukban vagy a későbbiekben nem a szocializmus politikai gazdaságtanát okítják nekik a Főiskolán, hanem angol nyelvet és irodalmat.

Ez egy elvetélt generáció, hiszen óriási színészeink voltak-vannak.

Marschall: A Rádióban Garas már dolgozott, mielőtt maga odakerült volna. Ismerek lényegesen korábbi felvételeit is. Maga találta meg, vagy kézen fekvő volt, hogy dolgozzon vele.

Farkasházy: A kapcsolatunk eléggé feszélyezett volt, mert lehet, hogy ő a barátjaként gondolt rám, de én nem mertem ezt a titulust használni vele szemben.

Harminc éves koromban kezdőként kerültem a szakmába, és az akkori nagy színészeket a mai napig képtelen vagyok kollégának tekinteni.

Ez épp olyan, mint az iskolában a felsősök. Hozzájuk soha nem nővünk fel. Amikor például együtt kezdtem dolgozni Ruttkaival, Latinovitssal, Darvassal, Várkonyival, Bástival, Sinkovitssal vagy Garassal, akkor nagyon nehezen indult a beszélgetés.

Nem csoda, hiszen akkor már vagy húsz éve csodáltam Garast a Liliomfyban, nem tudom, hányszor láttam a Vonó Ignácban a Madáchban, és mennyiszer játszottam le videón a Mocorgót.

Az én tesze-toszaságom természetesen őt is feszélyezte és zavarta, hogy mindig kicsit filozofikus anyagokat kap tőlem. Tudta, hogy ő a nagy bölény, ezért mindig vele mondtattuk el a fajsúlyosabb anyagokat, holott röhögtetni, bohóckodni jött a kabaréba.

Lelkesen érkezett a szerkesztőségi szobánkba, majd beleolvasott a szövegébe és elfancsalodott. Na, megint valami gondolatgazdag – mondta.

Én kevés emberre írtam, de rá évekig. Kállai Ferivel volt egy kettősük, egy ilyen „jónapot, jónapot” – beszélgetés.

Gyerekkoromból emlékszem egy ostoba szóviccre: Jónapot-jónapot, kérek egy Hírlapot. Elfogyott! Elfogyott? Elfogyott! Jó napot! Jó napot!

Ez a blődli lecsupaszítva, roppant kevés szóval fogalmazva mondott el fontos dolgokat, történelmünk később különösen fontossá vált éveiről.

Talán csak ezek az anyagok maradnak fenn tőlem, főként a két kiváló művész miatt, másfelöl, ezek nem annyira napi aktualitások.

Sajnos, én többnyire a mának írok, ezért feltehetően az lesz a sorsom, mint némely napilapnak, amely az illemhelyen végzi.

Marschall: Garas talán mindig is vágyott egy klasszikus kabarészerep eljátszására, de ez sajnos nem adatott meg neki.

Kapcsolódó könyvek: Szerelmem, Albert Györgyi Latinovits Koltay Róbert - Pogány Judit