Leírás
– Jól érezted magad a főiskolán? – Váltakozóan. „A gondnok” például hatalmas meglepetés volt az egész szakmának. – Titeket nem lepett meg? – A próbáknak már úgy a vége felé kezdett körvonalazódni, hogy ebből lehet valami.
A mai napig vannak, akik úgy emlékeznek erre a vizsgára, mint egy csodára. – Hogyan éreztetek rá a darab ízére? Akkor messze nem volt divat abszurdot játszani.
Pártos elmondta, miért pont ezt akarja? Zsámbéki honnan tudta, hogyan kell csinálni? – Zsámbéki valamit tudott. Két-három hónapig próbáltunk, mikor Pártos újra kiosztotta.
Alig egy hónap próba volt fordított szereposztásban. De akkor még éjszakákat is átdolgoztunk. Az asszisztensünk is elég jó nevű ember lett, Kern Andrásnak hívták.
Volt olyan előadás, ami közben egyperces vastaps jött be, attól, hogy lereagáltam valamit. Nem tudom már, mit csináltam, csak annyira benne voltam Daviesben, hogy azóta is szeretném egyszer eljátszani.
Zsámbékit fölkérte a kaposvári színház, hogy rendezze meg még egyszer „A gondnokot”, de nem volt nagy kedve ezt a sikert ismételgetni. – Ha ez ekkora siker volt, miért nem hívtak máshová?
Úgy tudom, azért kerültél Kaposvárra, mert máshová senki nem akart szerződtetni, és akkor a kaposvári talán a legrosszabb színháznak számított. – Itt jött az alkat kérdése.
Fiatal hősöket vártak a színházakba. Látták, hogy mennyire jó vagyok „A gondokban”, öreg szerepben, de láttak a „Gentlemanekben” is, ami egy musical volt a Városmajorban és hatalmas színpadon hatalmas bukás volt számomra.
Amúgy nagy siker, mert egy másik osztály vizsgáján vettem részt, mert eggyel kevesebben voltak. – És neked miért volt bukás? – Iszonyú rossz voltam.
Aki abban látott, nem hitte el „A gondnok” sikerét. – Miért voltál olyan rossz? – Mert olyan szerep volt, amiben a csernobili és a paksi atomerőmű reaktorai nem reagálnak annyit, mint amennyit nekem kellett csípőből, egy perc alatt.
Egy harmincnyolc éves nevelőt játszottam. Az enyém volt az egyetlen prózai szerep. Mindenkinek nagy sikere volt, Iglódi István írta a szöveget, cseh forrású musicalt fordított hozzá magyarra.
A kappanhangommal egy javítóintézeti nevelőt játszottam. A lányok korban saját magukat adhatták, én meg ott álltam középen ballon ruhában, s látszott, hogy srác vagyok.
Rettenetes voltam. A következőket kellett egy perc alatt lereagálnom. Az éj leple alatt szobrot lopok, nagy nehezen hazacipelem éjszaka, és ekkor jön az apám, aki pityókás bácsi - Szombathy Gyula játszotta istenien maszkban - és csimpaszkodik a nyakamba.
Hirtelen tisztásra érünk és meglátom egy bandában a féltve őrzőt nevelt lányomat, aki a bandatagokkal csókolózik. De nem ez volt a legnagyobb baj.
El kellett kezdenem üvöltve őrjöngeni a lányommal, közben hatalmas hangzavart rendeztek, s nekem túl kellett ordítanom. Ha el lehet képzelni iszonyú szerepet, akkor ez az volt.
Apám csimpaszkodik a nyakamba, egy lopott Madonna-szobrot tartok a kezemben, miközben a többiek hangoskodnak, én őrjöngök.
A tetejébe a bandából még valaki a nagy zsivaj közepette össze is esik, és meghal, hogy minél nagyobb legyen a kavarodás. Ha valakivel ki akarnék szúrni, akkor ezt, mint helyzetgyakorlatot föladnám neki!
Paraméterek
Kategória | Portré, visszaemlékezés |
Oldalszám | 240 |
Színes fotók száma | 36 |
Könyv kötése | keménytáblás |
Könyv szélessége | 155 mm |
Könyv magassága | 225 mm |
Könyv súlya | 567 gramm |
Áfa | 5% |
Bizományos értékesítés | Van |
ISBN/ISSN | 9789636951603 |