Magyar királynék és nagyasszonyok 02. kötet - Szent királylányok - Szilágyi Rita

Részlet a könyvből: Ha jön a gyerek… Lassan közhelyszámba megy, de muszáj elismételni: minél messzebb megyünk vissza az időben, annál több gyermek született, de annál több is halt meg.

Már az sem volt biztos akkor, hogy egy-egy terhesség valóban el fog jutni a szülésig.

A középkor asszonyai – életük termékeny szakaszában – szinte folyamatosan „áldott állapotban” voltak.

Nem véletlen, hogy a gótika korának ruhaszabása is a gyermekvárás állapotát hangsúlyozta: a nőalakoknak S vonaluk volt, kidugott hassal, a magasra felnyomott mellek alá helyezett derékvonallal.

Ilyen ruhában nyugodtan lehetett terhesnek lenni – nem kellett eltérni ebben az állapotban sem a szokásos öltözéktől, mint később, a fűzők megjelenése idején…

Tegyük fel: sikerült átvészelni a kilenc hónapot, és megindult a vajúdás. A mai, túltechnicizált korban az életükben egyszer vagy kétszer szülésre elszánó asszonyainak égnek állna a haja, ha látnák azokat a körülményeket, amelyek között akkoriban egy-egy újszülött a világra jött.

Természetesen mindenki otthon szült – a viskótól a királyi palotáig. A szegények gyakran amúgy is összezsúfolva, egymás hegyén-hátán laktak, mindenütt gyerekek aludtak – már magát azt a lehetőséget is nehéz volt biztosítani, hogy a szülés viszonylag elkülönített helyen, nyugodt körülmények között, ne a nagyobb csemeték szeme láttára menjen végbe.

Ám az sem volt ritkaság, hogy az utolsó pillanatig a földeken dolgozó parasztasszonyra a mezőn tört rá a vajúdás, és aztán ott szülte meg gyermekét – még jó, ha volt a közelben, aki elvágja a köldökzsinórt.

Persze az előkelő asszonyok jobban kímélhették magukat, de amint „lebetegedtek”, megindult egy nagyon is „demokratikus” folyamat: nekik se volt sokkal jobb a parasztasszonyoknál.

Akkor egészen természetes volt, hogy – jó esetben – egy bába, szülésznő (akik közül sokan, éppen titokzatos tudományuk miatt boszorkány hírében álltak) vezeti le a szülést.

Még hogy orvos! Ilyen emberek akkor csak nagyon elvétve léteztek, és akkor is a valódi betegekkel foglalkoztak – nem rohantak egy-egy asszonyhoz csak azért, mert az szülni kezdett: igaz, aligha jutott volna is valakinek az eszébe, hogy ilyen esetre doktort hívjon.

A higiénia tehát abból állt, hogy az ágyra – lehetőleg napon szárított – tiszta lepedőket tettek, vizet forraltak. Ez jelentette a fertőtlenítést.

Érdekes módon, sok helyen nem volt egyértelmű, hogy az anya ágyban szüljön. Széles körben – de főleg a városokban – el volt terjedve a „szülőszék”, amely alul lyukas volt. Rájöttek, hogy ebben a testhelyzetben hamarabb, könnyebben világra jön a gyerek.

Ha az újszülött életben volt, nem fulladt meg világrajövetele közben, vagy nem halt meg közvetlenül utána, már volt esélye, bár még akkor is ott voltak előtte a csecsemőkor viszontagságai: a betegségek, fertőzések, amelyek könnyen elvihették.

Mindenesetre igyekeztek a csecsemőket minél előbb keresztvíz alá tartani, hogy bármi történik, az ne érje őket megkereszteletlenül.

Számtalan szokás, babona fűződött a szüléshez és a gyermekágyhoz, olyanok is, amelyeknek még ma is van nyoma, legfeljebb mi már nem ismerjük az eredetüket.

Az anyával is történhetett még bármi baj: elvérezhetett, fertőzést, „gyermekágyi lázat” kaphatott, vagy érhette olyan sérülés, károsodás, amit nem is vettek észre, csak később jelentkezett. A szülés utáni heteket mindenesetre gyermekágyban töltötte.

A gazdagok nyilvánvalóan több, a szegények kevesebb időt engedhettek meg így maguknak, bár ez is annyira hagyományos, már-már misztikus hiedelmekkel körülvett szokás volt, hogy ennek az időtartamából alig-alig lehetett engedni.

Talán érdemes itt egyes természeti népek „férfi gyermekágyának” szokását idézni: abban az esetben az apa tesz úgy, mintha szült volna, és a félholt asszony igyekszik folytatni a mindennapi életet. Mindennek célja a „rossz szellemek” megtévesztése. Ez is mutatja, mennyiféle hiedelem kötődött-kötődik ehhez a sorsdöntő életszakaszhoz.

Mindenesetre elmondhatjuk, hogy a folytonosan gyermeket váró és szülő nők nem sokkal kevésbé éltek „veszélyes életet”, mint a harcmezőt járó férfiak – 6-8-10-12 gyermek világrahozatala olyan kockázatos vállalkozás volt, amire könnyen rámehetett az anya élete, vagy ha az nem, hát az egészsége.